Figyelmeztetés: a honlapon megjelent cikkek olvasásakor, kérem vegye figyelembe, hogy a leírtak

  • az eltelt idő függvényében jelentős változáson eshettek át,
  • nem terjednek ki a téma teljes körű feldolgozására és
  • semmiképpen sem tekinthetőek konkrét ügyben való állásfoglalásnak, véleménynek, tanácsnak.

Nyugdíjas vállalkozók - nem is olyan könnyű a visszavonulás (Visszavonulás cikksorozat 1. rész)

Oszkár régi vállalkozó, évek óta vezet két vállalkozását, az egyik nagy, sok alkalmazottal bíró, szakmájában ismert cég, a másikról ritkán hallani, az inkább csak „bukdácsol”.

A kisebb vállalkozás kizárólag Oszkár tulajdonában áll, míg az ismert cégnek Oszkár csak a többségi tulajdonosa, mellette 3 másik, egyenként 10 – 10 % aránnyal bíró tagja is van.

Nemrég Oszkár azzal keresett meg, hogy kezdi nehezen átlátni a cégek ügyeit, egészsége is megromlott és szeretne több időt tölteni családjával, ezért a visszavonuláson gondolkodik, arra kért, segítsek áttekinteni a lehetőségeket.

A kisebbik cég hasznot nemigen termel, csak azért maradt fenn, mert az ott végzett munka Oszkárnak szívügye, de a további működéshez nagyobb figyelmet, munkát igényelne.

A nagyobbik vállalkozás évek óta jó eredményeket produkál, így ez valószínűleg komoly piaci értéket képvisel.

Első kérdés, amit Oszkárnak el kell döntenie, hogy teljesen visszavonul-e, vagy csak részlegesen, a második, hogy ezt mikor, milyen ütemben szeretné megtenni?

Nézzük először a második kérdést: az ütemezést.

Összességében elmondhatjuk: minél gyorsabban akarja befejezni a tevékenységét, annál nagyobb az üzleti kockázat és veszteség. Miért? Egyszerű: ha az irányító egyszer csak nyugdíjba megy és nincs, aki átvegye a feladatokat, a vállalkozás vezetés nélkül marad, és megfelelő döntések hiányában hamarosan csődbe megy, megszűntetésre kerül.

Ha azonban a visszavonulás nem egyszerre történik, ezt megtervezi, lehetősége van végig gondolni a lehetőségeket és kiválasztani a számára legkedvezőbbet, és, végül, de nem utolsó sorban: meg is valósítani azt. Ezért lehet, hogy a második, a mikor kérdése az első kérdés, mert ez meghatározhatja a hogyant.

A visszavonulás megtervezése és a tervekhez igazodó lépések megtervezése komplex feladat, én, természetesen, csak a jogi megoldások sorba vételére vállalkozhattam és ezekre is csak a főbb irányok végig gondolásával, hiszen az egyes jogi lépések minden esetben a gazdasági, üzleti döntést követően valósulhatnak meg.

Közismert, hogy az életmód váltás igen bonyolult, összetett folyamat, sok lelki tényezője van, hosszú úton kell végig menni ahhoz, hogy valaki egy ilyen jelentős döntést meghozzon, ezért megpróbáltam megismerni Oszkár valódi szándékait. Azt kértem tőle: folytassuk a beszélgetést egy másik alkalommal, addigra én elkészítek neki egy kis összefoglalót a lehetőségekről, azokról a kérdésekről, amiket Oszkárnak és a hozzá hasonló helyzetben levőknek érdemes végég gondolni?

 

Abból indultam ki, hogy Oszkárnak nem véletlenül van két vállalkozása, így bizonyára nem szeretne mindkettőtől megválni.

Mivel a nagyobb cég eredményesebb, profit termelő képessége is nagyobb, így az üzleti értéke is jelentős – lehet, feltéve, hogy az érték megjelenik és azt sikerül megjeleníteni és átadni. Ha nem, a legjobb vállalkozás is átfordulhat veszteségbe és teheti értéktelenné, így eladhatatlanná.

 

Oszkár szavaiból úgy vettem ki, hogy a kisebbik vállalkozásban szívesen dolgozna tovább, így itt a visszavonulás itt nem jön szóba.

A nagyobbik vállalkozás esetében az alábbiakat kell végig gondolni és a döntés meghozatalát követően elvégezni a szükséges átalakításokat annak érdekében, hogy a cég egy vevő számára kívánatos legyen, így valós, eladható értéket képviseljen.

  1. teljes kivonulás
  2. részleges kivonulás
  3. eladása az üzletrésznek
  4. lemondás a cég vezetéséről
  5. a fentiek variációja

 

A további írások ezek megoldásához adnak gondolatokat.

 

Békés napokat,

dr. Nádas Gábor

Ne pereskedj! – jogi ügyek, mediáció

+36 20 922 6962

nadas@nadas.eu